2010. május 31.

From my Heart. (L)



Szívből

Szívemet azzal a fájdalmas szóval, könnyedén kettéhasítottad és még mindig összeforrasztásával szenvedek. Nap mint nap könnyeimet próbálom elrejteni előled, mert félek csak képembe nevetnél és még jobban meggyengülnék. Gyenge testem hurcolom mindenhová és, ha elmegyek oda, ahol egyedül hagytál összeesem és onnan csak a te látványod hurcolhat el. Földön erőtlenül elterülve emlékeimben kutatok és próbálom felidézni azokat a képeket amikből felerősödhetek. Már oly hosszú idő elmúlt, de mégis ugyanúgy, ugyanolyan erősen érzem a fájdalmat. Hiányod már a sötét, rideg mélybe húz és nem enged szálni. Rabod vagyok, láncodon hordozol, nem eresztesz. A kulcsot elrejtetted, csak játszol velem és kínozol. Próbáltam ezerszer kiszabadulni fogságodból, de valami mindig odakötött.
Kötődöm hozzád. Kis pillanatok ragasztanak lelkedhez. Nincs mi elválasztana tőled. Minden perc hozzád köt. Minden, amit látok könnyeimtől homályos tájon rád emlékeztet. A napok egyre gyorsabban vágtáznak előre, heteket maguk mögött hagyva, de én még mindig a múltban élem hiányos napjaim. Nélküled.   [Molly.]




Ennek ellenére ma Ének órán (: WaníBöff (L) jóvolt. 


Laurenböff.gyógyulj meg nagyon hamar  ):


MelcsiBff. jobbulást neked is :/ 


Olyan jó hogy mindenki beteg (Y) köztük én is :)

Napá. (L)


Mollyphoo.xX

2010. május 30.

I can't get your smile off my mind. :(




Kukk.




Valamiért most fáj. Szeretném, ha újra azt érezném, amit tegnap. Úgy, hogy ne fájjon. Nem akarom már. hogy fájjon. Inkább nevetni akarok mindenen. Minden emléken és képen. Szeretnék már rá nézni minden rossz érzés nélkül. Szeretnék köszönni neki minden rezdülés nélkül. Szeretnék újra vele lenni minden rossz emléket elfeledve.
Felejteni akarok és nem szenvedni. Nem őt, hanem a rosszat elfeledni. Ő nem rossz. Nem tudnék mást ölelni, amíg ő emészti szívem kis darabjait. Képtelen lennék más karjaiban nevetni. Néha akaratom ellenére is elő bújnak emlékeim. Sajnos ismét könnyek kíséretében. Megint rossz érzés. Szemében erősnek mutatom magam és ő nem tudja, hogy a sötétben könnyekbe burkolózom szinte minden nap. Éjszaka álmaimban is felbukkan és mikor reggel felébredek szembesülök az igazsággal. Azon a napon már nem merek szemébe nézni. Hogy ismét emésztem-e magam?! Nem hiszem. Inkább nosztalgiázom. Nem szabadna, mert ismét előjön az a személy belőlem, aki nem én vagyok.De nem tudom megállítani. Most ennek kell történnie. Így kell élnem a mindennapjaimat. Holnap talán megváltozik minden. Talán visszatér minden a régi kerékvágásba. Talán már karjaiban élvezhetem a perceket.Talán újra ismétlődnek majd emlékeim. Most ez a legnagyobb kívánságom. Bolond kérés, de ettől lennék most a legboldogabbEzt szeretném most. Addig nem leszek nyugodt,míg meg nem kapom. Ennyire soha nem akartam semmit. Akaratom nagyon erős. Az akarat egy felsőbb rendű erő. Tulajdonképpen az irányítja mindennapjainkat. Ha nagyon el akarunk érni valamit
és koncentrálunk rá az biztos, hogy miénk lesz. Erősnek kell lenni és magabiztosnak. Sok önbizalom kell hozzá. De az akarat egyben egy gonosz erő is. Mert irányít minket és, ha elérjünk célunkat még többet és többet akarunk.


Tegnap este..hát mit ne mondjak nagyon rossz volt. Én, ha valakit szeretek, akár fiú, akár barát, akárki, én megvédem és kitartok mellette. Gyűlölöm, ha valaki a barátaimat bántja főleg, ha az esetleg a legjobb barátom.
Van egy igen kedves barátom, akivel már lassan 2 éve nagyon jóba vagyok. Voltak veszekedések, de ami tegnap és az utóbbi napokban történt az szörnyű volt. Csalódtam nagyon, mert bíztam benne és szerettem mint embert és egyszer csak, azt éreztem, hogy egyre jobban utál és közömbös leszek neki. Nem értettem miért, mert tudomásom szerint nem tettem semmit ellene. Nem beszélt velem, nem köszönt és talán okát még ő sem tudta.
Sajnálom, hogy ez így történt, de most örülök, hogy újra kibékültem vele talán már végleg ebben az állapotban leszünk és nem lesz több konfliktus. Igazán örülök, mert már kicsit hiányzott. :) (remélem tudja ki az.)




Hullámzó. Mással nem is nagyon tudnám jellemezni hangulatom, ebben a helyzetben. Olyan vagyok mint az időjárás a napokban. Reggel süt a nap, meleg van és legszívesebben napfürdőznél.
De este jön a vihar, az eső, az ég szakadás és a reggeli öröm, napsütés, komor sötétségre vált. A madár csicsergést leváltja a fülsiketítő dörgés és a vakító villámlás. Bennem ugyanez játszódik le nap mint nap. Minden dörrenés fájdalmat okoz, minden villám egyszer-egyszer belehasít szívembe.


Sun through the glass (L)




Napá.(L)


Molly.xX

2010. május 29.

I am not alive if I’m lonely.(U)

Hejhó (L)


Igen. Végre. Egy igazán jó nap, amikor tudtam nevetni. persze voltak afférok.. de hát ez van (Y)
Ágó(L)Lauren(L)Waní(L)Fifi(L)
Elmentünk csöngetni.Meg hülyültünk Fifiékkel :)))
Leültem az aszfaltra. Bolond Ágó ilyet szól: -olyan meleg hogy úgy érzem behugyáltam xD kicsitseszakadtam. :D Úristeen. Magnum isteni finom. Gold. olyan szép színe van. *.*






Mint a parasztok úgy ültünk gabonával a szánkban xD nem néztek hülyének végülis. :) de hát kit érdekel?!
Úgy sikítottunk meg felugrottunk a kutyáktól. Úristeen. Mindenki nézett meg röhögött rajtunk. :)
Pirománia ott volt. <3
Lényeg hogy jó volt. :) Végre. (yn)




*C.O.D.*
Elraboltad a szívemet és soha vissza nem adod,
Nálad marad, de nem is kérem, nyugodtan megtarthatod.
Így könnyebb, nem kell cipelnem már a felesleges terhet,
Nincs, mi nyomjon belülről, nincs mi a bajba kerget. :(


.....Ma mikor rád néztem, más embert láttam benned. Nem rossz embert. Csak mást. Aki iránt ugyanazt érzem mint a másik iránt, de még is más. Furcsa érzés volt arcodba nézni, mert tudom már nem vagy mellettem.
De még mindig látom a reményt. Bíztatom magam. Önfejűnek érzem magam. De nem tudok mit tenni. Irányít egy ismeretlen erő. Még mindig a hatalma alatt vagyok. Annyira hipnotizál, hogy nem is akarok kikerülni alóla.
Megfogadtam, hogy nem mondom ki nevét napfelkeltétől, napnyugtáig, de nem tudtam megtenni, mert nincs olyan perc amikor ne járna a fejemben. Viszont nem akarok megint a sötétben tapogatózni, mint eddig. Azt hiszem most sikerült kikászálódni belőle. Legalább is percekre sikerül. Igen eddig azt mondtam jó egy kicsit magamba fordulni. De már elég volt és szeretnék megint olyan lenni, mint régen. Valószínű egyedül ez nem fog menni,nélküle....


Böfffök(L)






 Sunset after Rain (L)





Jóéjt.(L)


Molly.xX

2010. május 28.

Valleys and Mountains in my heart.







Hello. (L)


Belaludtam 2 órán is szóval nagyon jó volt (Y) kicsitse voltam fáradt :) Suli dögunalom volt..
Utána nagyon adta úristeen. (L) Ágómmal végre tali. hát ez nagyon bolond. xD annyira imádlaktee(L) elkezdtünk táncolni. nagyon kész volt még ha rövid időre is :)
Aztán Laureen meg Waní. Böfffök (L) eleinte ültünk és néztünk, mint a hullák.. de utána (L)Karácsonyfa(L) felöltöztettük.
Molly (FU) Phoo lettem :) dejó (L)
Erikszívem xD <3
Haza jövetel :) Bárcsak belenézhetnénk másnak a gondolatai közé. De milyen klassz lenne. Csak 1 hétre vagy 1 napra. Elég bolond felvetés, de hát mit vártunk tőlem/tőlünk? :$


Szívemben -ami már fogyóban van- völgyek,hegyek vannak. Elképesztő mit művelt egy teljesen sík területtel ennyire rövid idő alatt. Félelmetes. Magamban kezdtem el keresni a hibát. Találtam is, de szerintem nem azok a mérvadóak. Sokszor kérdezem magamtól, hogy hol rontottam el és egyáltalán még javíthatok-e rajta és megérné-e. De a választ sosem tudom. Tanácstalan vagyok. Mondhatjuk úgy is. Segítséget mindennap kérek másoktól. De már inkább magamra kéne hagyatkoznom, hiszen az életben nem mindig számíthatok majd mások segítségére. Remélem jutok valamire. Elfelejtettem volna, ha már meghalt volna a remény. Elmúltak volna a jelek és közömbös lennék, de egyik sem teljesült.


Istenem. Én ezt nem értem.  Nagyon szeretünk, de komolyan. Itt vagyunk neked. Jóban rosszban. Mindig. :/ hálás vagyok neked. nagyon mindenért és ilyen hamar feladnád és itt hagynál minket? :( nagyon szépen könyörgöm, hogy ne. Holnap úgy megyünk majd el, hogy mindent kiverünk a fejünkből és nem törődünk semmivel csak a jó kedvvel :) Széthülyüljük magunkat. Lesz legalább egy nagyon jó napunk. És másnap mosollyal kelünk majd fel. És örömmel emlékszünk majd arra a napra :) Lauren <3 Böff (L) nagyonnagyonnagyon(L) Tényleg. De annyira. leírhatatlanul. :) Ma is de jó volt. :) ne gondolj a rosszra csak a jóra. és a rosszból is csak a jó oldalára, mert mindennek van mind2 oldala :)


Hát. Jóéjt. :/ márakinek.(Y)



Mollyphoo xX

2010. május 27.

Everything starts again.(U)

Hy.


Egész nap full fáradt voltam. Mintha kómába lettem volna. Nem ajánlom senkinek. És mellé még a fejem is fájt. Tántorogtam össze-vissza. Aztán még "gyerek nap" is volt.kaptam fagyit xD fantasztikus. Lauren visszajött. Istenem de örültem neki :O (L) És mikor mentem haza már a síró görcs határán. Meglátom Ymolááát ^^ úristen de örültem neki. :O Egész délután vele voltam. Úristeen. azok a videók (L) Köszönöm, hogy eljöttél velem ^^ És még kivel találkoztam Tomivaal (L) olyan régen láttam :D annyira jó volt :) egyre több régi ismerősömmel futok össze :D olyan jó érzés. Most annyira örülök. :) pedig nagyon rossz a hangulatom. Ismét minden össze jött (N) annyira jó. Alig várom, hogy vége legyen.. :/ Sajog a fejem és áá :( Tudom ez nem egy "rendhagyó" bejegyzés.. csak most valamiért nem tudok igazán szívből írni. Csak fájdalmakat írnék azt meg már gondolom mindenki unja. :/ Én is unom.. :/ Nem tudom miért vagyok ilyen mostanában. Mintha egy másik személy lennék vagy nem tudom. nagyon ijesztő.

Nem tudom olvasod-e most is, de nem rólad írtam :) megkaptam az üzenetet és ígérem hívlak (L)

Öcsinek sem tudom mi a baja.. Márknak sem.. annyira jó tényleg (Y) még ez is. :/ kész.

...belépett a terembe,szívem gyorsabban vert és kezem remegett. Extázisba kerültem látványától. Féltem, mert éreztem, hogy émelygek. Nem tudom mi üthetett belém. Legtöbbször hasonlóan érzek, amikor ott van, de most egyszerűen nem bírtam magammal és utána nem tudtam kiverni a fejemből. Rettenetes érzés.Rabja vagyok már lassan több mint fél éve. :(...

Most nagyon röviden ennyi. :( majd majd.. egyszer :(

Laureen :'( ne csináld ezt kérlek :/ (L)

Hnap. (yn)

Napá.

Jóéjt.

Molly.xX

2010. május 26.

Lock my heart (L)



Hello.


Most ugyanott tartok, ahol elkezdtem ezt az egészet. Csak most vannak emlékek és hátam mögött a múlt. Mégis olyan dejavu-m van. Úgy érzem újra élem a napokat. Most talán nem olyan vidáman, de még mindig reményekkel. Valahol mélyen érzem, hogy a múlt újra fog ismétlődni. Belül még nem veszett el semmi. Kívülről viszont feladtam. Nem érdekel. Ismét halkan emésztem magam és próbálom bent tartani a kínt. Félek, ha megint kiszabadul ismét magamba zuhanok és onnan már nem lesz kiút. Most kulcsra zártam és nem törődöm vele. Most ez a legkönnyebb út számomra. Inkább próbálom kimutatni érzéseimet. Számomra furcsa, hogy mind ezek után sem felejtek és még mindig ugyanazt érzem már ilyen hosszú ideje.
Mostanában hülye fejjel elég sokszor gondolok vissza mindenre. Sajnos nem gondolkozom előre és nem jövök rá, hogy felesleges, mert mindig ugyanaz lesz a vége. Vagyis maga a Jelen a vége. Már nem fáj erre gondolni inkább csak rossz érzés és hiányzik.:(


Igen sajnálom. Mindig azt mondom, hogy nem tudom mi ütött belém. De tényleg nem tudom. Nem akarlak megbántani se elhanyagolni. Nem erről van szó. Veled is tudnék nevetni. De ha véletlenül mással beszélek te elzárkózol és csak nehezen tudok a közeledbe férkőzni. Utána csak rosszul érzem magam és még rosszabb lesz  és kezdődik minden előröl. Ismét sajnálom. Nem tudom elégszer mondani. Sok mindent segítettél nekem a múltban, amiért hálás vagyok. Nem szeretnék így elválni nyárra. :/ (L) *remélem tudja kiről van szó*


Ma (L) du. LaureenBöff és Tiky (L) Jég kása :) (L) de jó volt. kicsit jobb lett a hangulatom. <3 Szeretleek titekeet (L)


BFF. :/ egyre rosszabb. én ezt nem bírom ki nélküled. már lassan 1 teljes hete nem beszéltünk igazán :/ megőrülök.. :'( ha haragszol rám.. akkor ezermillióötvenhatszor sajnálom :'(


Fifi.(L) Itt vagyunk neked szeretünk. :)


LH.:/ nem bírom tovább. eddig hallgattam magamba és nem akartam kiadni.. de szeretnék már veled beszélni és átbeszélni a dolgokat, mert tudom hogy valami nagyon nem stimmel.. Szeretném tisztázni.. nagyon gyorsan :(


Napá.(L)


Molly.xX

2010. május 25.



Hello.


Végre a pokoli napok után egy tűrhető :) Egészen jó kedvem volt ma szerencsére. Főleg, mert találkoztam Ágómmal wíí de örültem neki úgy futottam xD és még Imolát is láttam :) úgy feldobtatok :) annyira örültem.:D

Most ment el egy vihar. Annyira jó volt látni, mert éreztem, hogy már nem bennem dúlnak, hanem kint a szabadban. Felszabadultan néztem, ahogy fokozatosan jön és jön.Minden homályosabb lesz beszürkülödik az ég. Esik majd fúj, egyszer csak minden korom sötét lesz. Kitombolja magát. Dörög villámlik. Az eső már szinte függönyként esik. A fák szinte kicsavarodnak. És utána szép lassan elvonul messze és a háta mögött jön a napfény,a világosság. Majd a naplementében előbújuk két szivárvány. Kint álltam és éreztem, hogy kiáramlik belőlem a feszültség. Csodálatos érzés volt:)
Voltak ma is szomorúbb pillanataim ez kétségtelen, de már jól látom, hogy ki fogok jutni a sötétből akár vele akár nélküle. Szeretnék vele.. többször pillant rám. Annyiszor leszek gyengébb és gyengébb. De aztán ránézek a barátaimra és visszanyerem erőmet.


Ma voltam azon a helyen, ahol majd 4 teljes évig fogom koptatni a padokat. hmm. Amikor kiléptem az iskolából elég furcsa érzés tört rám és elgondolkoztam, hogy nagyon fog hiányozni az a hely, ahová most járok. Lehet nehéz vagy akadnak rossz dolgok, de összevéve a 8 év alatt egészen jól éreztem magam, főleg ebben az utolsó 2-3 évben :) Mert megismerhettem több embert akikben megbízom. Várom is hogy vége legyen meg nem is :) Hiányozni fogtok nagyon:/ de hát erről majd akkor írok, ha már tényleg aktuális lesz :D


Hnap többet írok, de fáradt vagyok :/

Napá.


Molly.xX

2010. május 24.

I try to run out from the darkness.(L)





Hello.


Érdekes. Ez a legjobb szó most magamra és az érzéseimre. Ma úgy keltem fel, hogy nem ronthatja el semmi a kedvem és pozitívan próbálok hozzá állni mindenhez. Nos eddig büszkén kijelenthetem, hogy sikerült. Tegnap és ma is sok olyan beszélgetés elgondolkodtatott ezen az egészen. Az életen,mindennapokon, hozzáálláson. Az élet megy tovább. Én is ezt hajtogattam barátnőimnek, ha valami fájt nekik a múltból. És most ők mondogatják ezt nekem. Ilyenkor döbbenek rá hogy mondani könnyű, mert ha te is nehéz dolgon mentél keresztül majd te is megtapasztalod milyen is. Furcsa volt ez a négy vagy több hetem. Hullámzó volt a kedvem. Eleinte nem törődtem semmivel, boldog voltam nevetgéltem. Legalábbis kívül ez látszott rajtam. Belül más volt a helyzet, de nem akartam tudomást venni róla. Aztán a hónap közepén kezdtek belülről kitörni belőlem a fájdalmak és már egyre nehezebben viseltem mindent és az utóbbi napokban már teljesen kiborultam. Fokozatosan értem el a sötétséget, de már látom a megoldást a fényt az alagút végén. Sok segítséggel és saját erőmmel most kezdek kijönni a mélyből amiben eddig szenvedtem. Örülök-e neki? jó kérdés.. Jó néha kicsit szenvedni és emészteni magad, mert sok mindenre jöhetsz rá és tanulhatsz belőle. Én is tanultam sok mindent. Például azt, hogy akármilyen rossz is a hangulatod nem hanyagolhatod el barátaidat, főleg ha nem érdemlik meg. Vagy azt, hogy SOHA nem szabad feladni semmit. Ha elkezdtél érte küzdeni nem szabad abba hagyni. Lehet, hogy fognak fájdalmak érni vagy nem ez lesz életet legjobb időszaka, de ha eléred a célod akkor büszke lehetsz magadra és mások is  példát vehetnek rólad. Persze feladni mindig könnyebb. Ezt tudom.
Míg magamat emésztettem sok mindenre fényt derítettem.
Az élet nem könnyű. Vicces ennyi idősen ezt mondani, hiszen még annyi időm van mindenre. Sajnos vagy inkább szerencsére most tapasztaltam meg ezt. Azért szerencsére, mert most volt aki mellettem volt segített és támogatott, ahogy csak tudott. Lehet, hogy később nem lett volna senki, aki velem van. Azt úgy tényleg nem bírtam volna. Ez alatt a rövid idő alatt ismertem meg olyan embereket, akiket tényleg nagyon megszerettem. Nem csak azért mert vigasztaltak és hálás vagyok, hanem mert felvidítottak és együtt csinálhattunk mindenféle hülyeséget. Most örülök, hogy ilyen barátaim vannak. :)



Van valami, ami szintén tegnap jött fel beszélgetésekben. Méghozzá az, hogy szerintem milyen alattomos dolog, ha valaki úgy ítél meg embereket, ha nem is ismeri. Hanem inkább csak azoknak hisz amiket hallott innen-onnan. Magyarul a pletykákon alapszik minden. Véleményem szerint ez gusztustalan. Főleg úgy, ha még tovább is adja és még ki is színezi, amit hallott. Én speciel ezzel úgy vagyok, hogy előbb az illetőt kérdezem meg a dolgokról vagy, ha nem ismerem akkor inkább nem törődöm vele és semleges lesz nekem. Nem fogom utálni, hiszen nincs miért. Másik meg, hogy nem fogok röhögni a másikon, mert tudom, hogy neki se esne jól.


Lauren,Melcsi. A tegnapi beszélgetéseket nagyon köszönöm :) hálás vagyok nektek szeretleeek titekeet (L)


Fifi. remélem épségben hazaértél :D (L)


Esztereknek Boldog Névnapot! :)


Vihar után a napokban(L)




Napá.(L)


Molly.xX

2010. május 23.

Many moons have come and gone, Don't know why I'm still searching :/

(U)


Na tessék. Annak ellenére, hogy a Böffökkel és Nápolyival találkoztam egyre rosszabb a kedvem. Nem volt rossz ez a nap ez kétségtelen. csövezzünk a buszon. Guccicsunáj(L) letetováltuk a padot xD
Hulla a bokorban :D
De mégis valami hiányzik. vagyis tudom mi/ki hiányzik. De ez már szörnyű, hogy nélküle nem lehetek felhőtlenül boldog. Alig tudok már igazán szívből nevetni. Talán mert már alig van valami a szívemből, annyira emészti. :/
Eddig azt hittem valami változott belül, mélyen. Azt hittem, hogy ma máshogy fogok vélekedni az egész helyzetemről. De tévedtem. Most csak egyet tudok, hogy nem bírom ki nélküle tovább. Ezen a ponton.Ezen a helyen. Nem megy. Hiányzik. már tényleg. Annak is örülnék, ha csak látnám. Csak félig élek. Csak a felem van meg. Nem vagyok egész. Könny már nem csordul ki szememből. Az túl kevés. Már csak szomorkodom és komor vagyok. Már sírni sem tudok, annyira fáj az egész.
Barátaim sem tudnak már egészen felvidítani, csak pillanatokra. Talán most mondhatom az, hogy magamba zuhantam és csak rajtam múlik az, hogy magamhoz térjek és újra az legyek, aki voltam. Az, aki tudott nevetni. Az, akit egy szóval is annyira fel lehet vidítani, hogy egész nap mosoly ül az arcán.
Sajnos ez nem csak a hangulatomra hat ki, hanem minden másra is. A barátaimmal való kapcsolatra, tanulmányokra, mindennapi tevékenységekre. Tudom nem kéne hagynom, hogy ez irányítson, de tehetetlen vagyok. Ahogy tudok úgy javítok a dolgokon. Legtöbbször sikerrel hála az égnek. De nagyon nehéz.
Nem éreztem még soha ilyen mély fájdalmat. Nehezen gyógyulnak a sebeim. Sokan ápolgatják és már annyiszor elmondtam nekik, hogy nagyon hálás vagyok, de akkor sem nyugszom. Már lassan egy hónapja, de még mindig fáj.


Tetovált pad (L) by: Lauren&Molly. szekszualítás odabasz.



Szerintem Jóéjt.(:


Molly.xX

Csak Neki (L)



Hello. :)


Úgy gondoltam ezt muszáj leírnom még ha rövid is lesz :) Már egyszer írtam arról a bizonyos személyről és tetszett neki :) Aminek szörnyen örültem, mert azt hittem nem fogja érdekelni. De igen az a bizonyos nyíl eltalálta (L)
Furcsa egy helyzet mit ne mondjak. Nem nekünk hanem nekem. Kedvelem ez kétségtelen.  Ha rám ír mosoly ül az arcomra, mert tudom, hogy akaratán kívül fel fog vidítani. Most ott tartok, hogy 2 fal közé estem. Mind kettőre feltudnék mászni, de nem tudom melyiket válasszam. Mert ha választok már nem lesz visszaút. Nos nem egy nagy döntés, de számomra fontos. Szívem egyik helyre jobban húz, de a másik hiányozna. Nem tudom melyiket válasszam.
De egy biztos. Őt kedvelem még ha nem is olyan sok ideje ismerem. Csak egy szóval tudnám ezt jellemezni: Szokatlan. De persze mindent megpróbálok átvészelni. Ha már ennyi dolgon keresztül mentem. Már érzem, hogy a megoldás előtt állok. Már nincs sok hátra. Segítséggel menni fog,hiszen eddig is csak úgy ment. Egyedül elvesztem volna. De akár hiszi akár nem Ő segített. kevés szóval, sok értelemmel. Hálás vagyok neki. (L)Köszönöm.:)


Röviden most ennyi.
De ma még biztos írok, hiszen LaurenBöffel megyek sétálni és lehet hogy VELE is összefutunk (L) :D
Már alig várom (L)

Napá.

Molly.xX

2010. május 22.

Pictures frozen in time are becoming clearer (L)

Hello.

Meggondoltam magam. Úgy gondoltam ma nem írok, mert nem tudnék miről. Max arról, hogy Waníval és Nápo(L)yival voltam egy kis időt. Jól elvoltunk :) nem néztünk ki hülyén mirelitt zöldséggel a szánkban (Y)
Szóval meggondoltam magam, mert egy tnapi beszélgetésből ihletet nyertem :)

"az emlékek örökre megmaradnak. elég az ha elraktározod magadban, és azok örökkön örökké élnek. és a szépek megmaradnak. de mikor visszagondolsz boldog vagy, mikor ennek vége eszedbe jut a jelen, a tudatlanság és rögtön elszomorodsz. sajnos nem tudod hogy mivan. hogy mit érez. de hamarosan kiderül majd. bízom benne. tudom. rossz érzés. de tudom hogy jó lesz. mert megérdemled hogy jobb legyen. és igen mások nem értik." Köszönöm. LorenBöff <3 annyira sokat segítesz nekem el sem tudod képzelni mennyire sokat.


Az emlékek olyanok, mint az álmok. Visszagondolhatsz rájuk, de tudod, hogy soha nem élheted újra őket. Az élet egy álom.Megtörténik.Emlékszel rá. De nem ismétlődik meg, mindennap más és más lesz.
Rengeteg emlékem van már.És hihetetlen, de mindenre emlékszem. Minden apróságra. Főleg olyanokra, amiket nem lehet szavakba önteni. Egyre több és több emlékem lesz, mert egyre többször és többször látom, érzem,hallom. Hogy ez szörnyű vagy épp jó? azt nem tudom. Bizonyos szempontokból örülök neki. De inkább rossz. Ezen változtatni nem tudok. Tehetetlenül raktározom el a pillanatokat. És mindennap abban reménykedem, hogy lesz újabb és újabb. Mert akármennyire rossz is, örülök annak, hogy nem veszítettem el. És ha nem is mellettem, de a közelemben van. Közelsége igazából két ellentétes hangulatot alakít ki nekem. Feldúlt leszek, mérges és szomorú. De egyben boldog és nyugodt. Elég furcsán hangozhat ez a sok érzés így együtt, de nem tudom eldönteni melyik a legerősebb. Ezt valószínűleg addig fogom érezni, amíg teljesen el nem tűnik mellőlem. Hiányozni fog, de könnyebb lesz. Ebben biztos vagyok.
Ma vegyes érzelmek vannak bennem. Amikor felkeltem nagyon letört voltam az álmaim miatt. Olyanokat álmodtam ismét, amik pont a valóság ellenkezői.
Nap végére javult a hangulatom. Kezdtem boldogabb lenni, de most megint visszaestem a mélybe.
Érdekes, mert nem szeretnék most boldog lenni. Igen ez hülyén hangzik, de most ez így jó. Meg kell ezt is tapasztalni és ki kell magamból adnom minden rosszat. Túl sok dolog gyűlt bennem össze a hónapok során és most annak örülök, hogy végre ki adom.

Megint hülye voltam. Nem tudom miért csinálom ezt. Miért jó ez. Utálom ezt, de tényleg. Sajnálom. Komolyan. Az ígéret szép szó..én meg bután nem tartom be. :/ még1x és ezerszer sajnálom. Nem tudom mi ütött belém. :/ Rosszkedv talán..


Jóéjt. :)


Molly.xX

2010. május 21.

Part of me like breathing. Now half of me is left (U)

Hy.

És igen. Itt van az a pont amikor kiborultam.Apró kicsi dolgok egyetlen nagy gonddá gyúródtak össze és kész. Végem van. Nem bírom ezt így ebben az állapotban. Ez már tényleg nem én vagyok. Már többen nem ismernek meg. A vidám,felszabadult lány egyszer csak komor,boldogtalan lett. Próbálok minden apró dolognak örülni mint pl. ma is. Ágómmal találkoztunk (L) istenem dejó volt látni. höh szép a szemed :)  Imolával is találkoztam (L) Sőt még esőbe is nagyon jól elvoltunk :) csurom vizesek lettünk mint a hülyék :) bár nem túl jól végződött a dolog.. :/ Sajnálom Waní (L)(L)(L) :'( nyugodj meg valahogy. :( hnap. :) (yn) aztán még Melcsivel is találkoztam, sajnos nem mentem el. De sajnálom nagyon. ígérem legközelebb bepótoljuk. Köszönöm, hogy megvigasztaltál egy kicsit.. :) (L)
De sajnos ezeknek az apróságoknak, csak pár percig,pillanatig tudok örülni, mert persze, hogy meglátok valamit,érzek valamit, hallok valamit ami eszembe juttat mindent amikért könnyeket ejtettem :(
Hát nagyon jó volt dulakodni vele. tényleg. Csak rosszabb lett a helyzet és minden lepörgött a szemem előtt. Amikor mentem azok mellett a pontok mellett, már tényleg egy világ dőlt össze bennem. Azok a régmúlt öröm könnyek már csak fájdalmat hordoznak magukkal. Belenéztem lelke tükrébe és meghaltam. Megéreztem azt illatot és elvesztettem minden érzékelést. Soha, az eddigi rövid életemben nem éreztem még ilyes fajta vonzalmat és fájdalmat valaki iránt. Szörnyű ez az egész. Egy rém álom. Mindennap abban reménykedem, hogy felébredek és vége lesz az egésznek, de nem. Nem lesz vége. Mert ez nem egy álom ez a  szín tiszta valóság.
Akadnak olyanok, akik direkt csócsálnak még, amitől aztán már tényleg fájni kezd a fejem és mindennek vége lesz. Örülök, hogy itt egy 3napos hétvége, mert végre mehetek Laurennel Ágóval Waníval meg sok mindenkivel valahova. Sétálni. és talán még nevetni is tudok majd. Alig várom a holnapot.
Furcsa nap. Furcsa élmények. Rossz vég.:'(


napá. röviden


Molly.xX

2010. május 20.

Hello.





Nem rég az idő megállításáról és ennek lehetetlenségéről írtam, amit most azért hozok fel, mert rájöttem, hogy lehetséges. Valamilyen módon megcsináltam és megállt. Nem úgy kell elképzelni, mint a mesékben vagy mindenféle fantasztikus filmekben, amikor a levegőben lebegnek tárgyak és minden ember mozdulatlanul áll. Egyszerűen bennem állt meg az idő. Minden gyorsan megy mellettem én meg csak kullogok előre lassan és meggondoltan. Nem tudom hogyan gyorsíthatnám fel vagy indíthatnám el újra az időt. 
Nem könnyű. Ez tény. De semmi sem egyszerű. Még mindig az akadály előtt állok. Nem akarom átugrani. Még nincs hozzá elég bátorságom. 
Volt olyan nap, amikor azt mondtam, hogy *Itt és most állj. Nem bírom tovább kész vége* Majd utána csak nevettem az egészen. Másnap kezdődött ugyanez előröl. Egyszer zuhanok a mélybe másszor megkapaszkodom valamiben. Hullámzó a kedvem. Ma is többször hülyének néztek, mert a semmin elkezdtem nevetgélni aztán pár perccel utána sírni tudtam volna. De nem ejtettem könnyeket. Nem akarom, hogy lássa, hogy szenvedek. Igen még mindig kínoz. Tudatán kívül lakomázik a szívemből. Majd, ha elfogy talán tudni fogja mit tett, de el tudom képzelni, hogy tovább megy és keres új lelket. Nem tudom miért jó ez neki. Igazi kannibál. Horror filmbe való. 
Vannak pillanatok, amikor nem figyelek a fájdalomra és elfelejtem. De aztán mindig meglátom, vagy felrémlik egy kép egy mozdulat egy helyszín és kezdhetem előröl az egész felejtést. Mint egy rossz játék, amiben mindig én vagyok az aki mindig veszít. Minél többször veszítek annál gyengébb leszek és már elmegy a küzdő vágyam is.Nehéz kikerülni ebből a körforgásból. De mindent meg kell tapasztalni, hogy majd később ne érjen nagy meglepetés. Legalábbis szerintem. Persze még rengeteg időm van mind erre, de hát ha most tapasztalatom meg nincs választásom. Tanulok belőle. És ha legközelebb ilyenbe ütközöm, már tudom mit tegyek és talán nem várok ennyit az ugrás előtt.


 tnap nem tudom hogyan de kihagytam Imolát :O fáradt voltam..  és sajnálom. te is sokat segítettél még ha nem is úgy gondolod és butának érzed magad.:) 




Nem tudom olvassa-e, de van valaki, akit ebben a hónapban ismertem meg és igazán furcsán érzek iránta.
Meg van benne az, amit régóta keresek valakibe. És ennek szörnyen örülök. Igaz nem sokat beszéltem vele, de elég volt az a kevés is, hogy kialakuljon vmi. Még nevet nem mondok :) (L) :$




És itt van nekem Laurenböff.tnap szépen nyálaztunk. de most itt is fogok. Furcsa az egész helyzet, mert eddig mást hitt. Más embert látott bennem és most szerencsére megismertem én is és szerintem ő is engem annyira, hogy szertefoszlassa azt a kép, amit eddig alkotott rólam. Aminek csak örülni tudok. Hálás vagyok, hogy megismertelek, mert egy ilyen ember, mint te kevés van a Földön az biztos. Még ha nem is gondolod úgy. Pedig igazán elhihetnéd. :D szval tényleg köszönöm. Nélküled, ahogy tnap is írtam talán már nem is.....:/




MelcsiBFF. Hiányoznak a régi séták, beszélgetések..de tényleg nagyon. És alig várom, hogy vége legyen ennek az évnek és bepótoljunk mindent, ahogy csak tudunk. Nélküled nincs másik felem az biztos. Ahogy mondtam régebben kiegészítjük egymást és ha nagy gond van egymáshoz szaladunk és nem máshoz, mert ismerjük egymást annyira. És egymás fejével gondolkozunk. :) <3






Ésvan egy Waníböff. Mi 3-an vagyunk böfffök :) hirtelen elhatározásból, de jól döntöttünk mindenképpen. :) Szintén egy egészt alkotunk így 3-an, ahogy szombaton is látszott :) <3 eső, rosszkedv,sírás,nevetés minden volt :)




És nem utolsó sorban van egy és pótolhatatlan Ágóm. Talán te vagy az egyetlen, akit a legrégebb óta ismerlek  :) Már több mint 2 és fél éve. Igaz nem nagyon találkoztunk inkább lélekben voltunk egymás mellett, de támogattuk egymást :) 




Fifit ki ne hagyjam, mert még lefejez :D azért azt csak nem....remélem a közeljövőben ismét megyünk majd olyan jó sétákra beszorult levegővel és*nemkivánatosszeméllyel* :) már nagyon várom <3




 *Sok emberrel találkozunk életünk során, de barátoknak azokat hívjuk, akik segítenek abban, hogy ez az élet nevű utazás felejthetetlen legyen* 

És igen ők segítettek :D namegint hálálkodom :D dejó xD


És van még 1 személy. nem tudom olvassa-e a bizonyos dolgok után, de ha igen, akkor szeretném megbeszélni és tudni a valódi okát a gondoknak és nem így látatlanba utálkozni vagy legalábbis azt mutatni. Utálok haragba lenni akárkiről is legyen szó. Nem vagyok egy haragtartó típus. Csak ha tényleg komoly dologról van szó. Már egyszer írtam ide neked..
remélem magára ismert az a bizonyos valaki..



Nos. ez hosszú lett :) 





Napá. (L)






Molly.xX

2010. május 19.

..Hátat fordít szó nélkül itt hagy, megannyi fájó emlékkel...







Halihó :)


100. bejegyzés. *büszkefej* :D


...Csak rosszabb és rosszabb lesz minden. Napról napra szörnyűbb. Már fizikailag is elfáradtam a lelkem már rég elhagyott vagy csak szunnyad. Ezt én így ebben az állapotban nem bírom tovább. Furcsa csak az, hogy tudnék, de nem akarok felejteni. Vidám tudnék lenni, de egyszerűen most tetszik, hogy a mélyben,sötétben tapogatózom.
Mondhatni örülök neki. Így kell lennie. Ez így jó, ahogy most van. Nem szeretnék változtatni egyenlőre.
Elmenni mellette még mindig kín és fájdalom. Nem tudok a szívemnek parancsolni és semmi másnak sem. Nem én irányítom nem én akartam így. Én csak követem az érzéseimet. Tehetetlenül haladok előre. Mint a rabok, a láncon a zárka felé. Nincs más választásuk. El kell fogadnom. Nehéznek indult, de kezdem megszokni és tűrni.
Sok nehézség lesz még az életben, amit majd át kell vészelnem. Segítséggel vagy akár a nélkül. De át kell ugrani minden akadályt akármennyire is nehéz. Lehet sokáig időzni az ugrás előtt, de túl sokat soha, mert talán elveszne egy másik lehetőség. Én még időzöm egy keveset az akadálynál. Hátha van még remény. Mindenki azt hajtogatja, hogy az hal meg utoljára. 
Ma már kínomba röhögő görcsöt kaptam. Minden hülyeségen nevettem, még ha nem is volt vicces. Nevetséges ez az egész. De ha már könnyeket nem ejtek, akkor legalább mosolygok. Ismét felidéztem az összes emléket és rájöttem, hogy máig eszembe jutnak újabbak, amitől minden csak rosszabb lesz. De ezzel szemben ismét csak tehetetlen vagyok, mert magától dolgozik az agyam és jönnek elő mindenféle képek. Nincs tűz mibe belehajíthatnám ezeket. Nincs erőm széttépni őket. De ha lenne is nem tudnám megtenni, képtelen lennék rá. Már csak ezek fűznek hozzá. Nincs már semmi kézzel fogható. Csak képek, árnyak amiket nap mint nap látok magam előtt és érzem minden porcikámban azokat az érzéseket, amiket éreztem akkor...






True friends :) Köszönöm : (örökre hálás leszek szerintem.)


Laurennek(Böff), mert nélküle..arra ne térjünk ki.. :/
Wanínak(Böff), mert ő is rengeteget támogatott.
Melcsinek(BFF), mert kiegészít és az én fejemmel gondolkozik és ezzel segít. 
Fifinek, mert tudja mivel vidíthat fel, még ha csak kis időre is. :)
Ágónak, mert tudja milyen ez. Megért és segít nekem. :)






Viszonylag rövid lett :) 




Napápá. Gúdnájt.




Molly.xX



2010. május 18.

Everytime you smile I cry for you.

Halihó (U)





Mindennap más érzelmek fűznek hozzá. Kezdek nyugtalan lenni e miatt. Túl egyszerűnek indult az egész és most elérkeztem a buktatókhoz. Hogy jól vagy rosszul ugrom át őket, azt nem tudom. Eleinte egyszerűnek hittem,boldogan nevetgéltem és nem törődtem semmivel. De most rájöttem, hogy ez nekem nem megy. Ez nem én vagyok. Ez nem ilyen egyszerű. Esténként mindig azon töröm a fejem, hogy hogyan tudnék ebből a helyzetből kilábalni, mi a megoldás és legtöbbször ezért is vannak szörnyűbbnél szörnyűbb rém álmaim. Pontosabban csak egy álom, ami tulajdonképpen nagyon jó álom, de amikor felébredek látom mi a valóság és ezért rossz lesz minden körülöttem és azzal a tudattal kelek fel, hogy ez lehetetlen. Majd meglátom az arcát vagy csak a táskáját a folyosón és érzem mélyen, hogy hiányzik minden. Még a rossz emlékek is hiányoznak. Csak azért, mert hozzá kötnek.
Soha nem éreztem, ilyes fajta kötődést valaki iránt. Nem gondoltam volna, hogy ma itt fogok tartani. Azt hittem, hogy vagy vele leszek még most is vagy már minden érzés nélkül keresztül tudok rajta nézni. De tévhit volt az egész. Sajnos nem haladtam előre semmit. Ugyanott állok, mint 4 hónapja. Igen, próbáltam tovább lépni nem egyszer. De képtelen vagyok rá. Van valami ami köt,húz,vonz hozzá. Lehetetlen elvágni,taszítani. Már szinte szenvedek. Néha eltereli a gondolatomat pár dolog, de csak pár percre, mert aztán kinézek az ablakon és eszembe jut minden. Látom őt magam előtt, de ha kinyújtom a kezem eltűnik. Számomra ez kín. Tudatán kívül kínoz engem. Észre sem veszi, vagy igen, de nem mutatja, nem akarja mutatni. 
Bánt, hogy nem beszéltük meg anno ezt az egészet. Egy egyszerű hellogoodbye nem old meg semmit. A tisztázatlan búcsú a legrosszabb. Sokan mondták, hogy ne menjek bele ebbe az egészbe, hogy hagyjam a fenébe ne törődjek vele, de én önfejűen belerohantam és észre sem vettem milyen hülyeséget csinálok. Hallgatnom kellett volna a barátaimra. Bár ott volt a másik oldal. Ha hallgattam volna  rájuk akkor őket hibáztattam volna, mert elhalasztottam a lehetőséget. Így utólag a jelenből visszanézve jól döntöttem. De akkor sem kellett volna így végződnie. Mindennap ejtek könnyeket miatta. 
Mindig abban reménykedem, hogy egyszer ott áll majd egyedül, rám néz és tudja mit akar. Mindig a közelébe akarok lenni még akkor is, ha fáj. Látni akarom még ha könnyek is jelennek meg arcomon. Csak azért, hogy tudjam, hogy létezik és nem csak egy álom ez az egész borzalom....


Lauren. tnap(L)sírjunk együtt :) szeretlekböfföm <3 köszönök mindent. :) csak te ne legyél szomorú kérlek. :/ remélem minél előbb jó idő lesz és mehetünk sétálni :)

Fifi. csakneked csakmost csakitt. :D üzenek. mert szereted.(Y) köszönöm a sok segítséget neked is :) hálás vagyok.

Ágó. hát ez szörnyű :/ utállak így látni. tudod hogy mérges leszek.. :/ 

Waníböff. ma is összekaptunk. :/ csúcsvoltnagyon (N) nem akarok többet. :)

MelcsiBff<3 hnap :) remélem összejön végre :) nagyon örülnék neki.


Vacogok. :O nagyon h-i-idegvan :/ tökszar. és még ez is...jómi?!


Megtaláltam a problémát szval már színes a blog.jupí (Y)


Napápá.Gúdnájtmajd. :)


örülök, hogy elolvastad. :)


Szandiknak Boldog Névnapot! :)


Molly.xX


2010. május 17.

Life goes on...but I want to stop the time and I want to find a solution..

Hey.


Igen az élet megy tovább,de én most valamiért meg szeretnék állni itt és most.
Nem tudom miért. Pedig semmi sem olyan csodás, de mégis valamiért tetszik ez az egész.
Tegnap sírni tudtam, ma meg csak nevetek az egészen. Rájöttem, hogy nem kellett volna aggódni annyit. Tudja és kész. Sőt, lehet, azt hiszi csak hülyéskedtem.
Múlthéten túl sokat féltem dolgok miatt. Feleslegesen idegeskedtem.
Persze még mindig vannak problémák, amik megoldatlanul maradtak, de valahogy mégis szeretném, ha most megállna az idő. Könnyebb lenne gondolkozni mindenen és biztos vagyok benne, hogy meg is találnám a megoldásokat. Sok emberrel szeretnék újra úgy beszélgeti, mint régen. Mert igaz, hogy megismertem egykét embert, akiket tényleg igaz barátnak mondhatok, de ezzel együtt el is vesztettem párat. Valamit valamiért nemde? :/
Persze hálás vagyok, de akkor is hiányzik jó pár olyan ember/barát/ismerős/öcsi..,akivel régen rengeteget beszéltem.
Ha megállna az idő jobb lenne minden. De ez csak feltételes mód és ez lehetetlen..még ha
a legtöbben azt is mondják, hogy lehetetlenek nincsenek..de vannak íme egy példa :)



Szerencsére a szintfelmérő könnyűnek bizonyult :) ennek örülök.


Nos, az idő háát. így május közepén nemgáz kicsitse -.- 8-9°C és ez a szél nem semmi (Y)



..Nehéz szívvel néztem rád, de már könnyek nélkül. Könnyen elsuhatnál mellettem és emlékek jutottak eszembe, már mosollyal az arcomon, mert érzem, hogy van még remény..



Nem tudom mi van ezzel a bloggal, de megbolondult szval nem lesz semmi szín benne..nemgáz. :D


PK.(L)nézni bármikor.. csinálni háát. xD







Napápá.(Y)


Molly.xX

2010. május 15.

The rose what you held in your hand. part2 : )



Hello :)


Esik az eső. De minket az nem érdekel. Fogjuk a kezünkbe az esernyőt és csak ázunk és sétálunk :D nem voltunk vizesek végül is..csak nagyon..  Lauren imádlaak. (L) Legjobb nap veletek. Esőbe,szárazon,szomorúsággal,hülyeséggel :D Waní.Laureen.(L)Böfffök(L) Nem volt gáz gumival..khm xD
A lelki ismereted beszél húú *.* Nem a legjobban váltunk el.. sajnálom.. :/ de a hazafelé jó volt :) Köszönöm nektek <3


Remélem sikerült a vizsga mindenkinek :) Gondoltam rátok. :D (L)




Wet pillows in my bed

Everyday seems like a hell for me
But when you look at me
I'm feel like I'm flying
And when I reach the ground
Pain appear in my heart.

And that rose what you held in your hand
It's always running through my head
And I never want to forget
My wet pillows in my bed
They wet because of my tears
When you caused me pains

The day when you said goodbye
That day my heart is died.

But now I don't want to suffer ever.
I want to forget you forever
Except that rose,
What you held in your hand..

But I don't want to forget the memories
What you gave to me
I just want to forget your affairs
What you caused for me.


Now I'm feel happy
And I can smile
But when I see you
I always remember the time
when I was with you.

I miss you this is a fact
But I can survive
Because it doesn't hurt me so much.

By: Molly.



:O(L) rég volt Shane.




Jóéjt.:)


Molly.xX

2010. május 14.

The rose what you held in your hand. part1. : (

Hello.



Hibáztam. Ki az aki még soha nem hibázott? Kétlem, hogy akadna olyan. Senki sem tökéletes. Mindenkiben/mindenben van valami hiba. Vagy több vagy kevesebb. Mindegy mennyire kedves valakivel. Ha ideges vagy szomorú, akkor mindenkiből előbújik a hibája és sajnos legtöbbször azon tölti ki haragját, akit szeret. Aztán már nincs visszaút. Vagy megbocsátanak neked vagy nem. Ha hibáztál be kell vallani és soha nem szabad másra fogni és másban keresni a rosszat. Először neked kell elgondolkozni mindenen.
Tényleg sajnálom. Talán egy barátságot lazítottam meg egy csöppnyi hülyeségem miatt. Egy elég jó barátságot. Igaz nem olyan régi, de mégis olyan mély. Próbálom a jó oldalát nézni.
Minden hiba és vita csak erősíti a kapcsot és csak remélem, hogy nem gyengítettem semmit.



Első Táncgála J Imola <3 Nagyvolt :D Mindenkinek gratula. Ügyesek voltatok. (L) 


Lauren. Séta (L) kéklötyi. Hnap jó lesz megint veleed. És majd rosszalkodunk xD Hogy nevetett az a kocsiban ülő csávó xD hátezkész. :D


Waní sajnálom :/


Melcsii,Flóra meg mindenki hnap nagyon szorítok (yn) Hajráá <3 Menni fog mindenkinek (L) gondolok majd rátok :D


….Te csak merengsz a távolba én meg könnyes szemmel nézek utánad. Majd egyszer felkapod a fejed,tekintetünk egybe akad és az idő megszűnik.Könnyeim rögtön elszaladnak arcomról. És egy pillanat alatt elmúlik ez az érzés és könnyeim újra legurulnak arcomon. Eszembe jut az a négy teljes hónap.Négy teljes hónap, amit szenvedéssel,könnyekkel,örömmel és mosollyal töltöttem. Négy hónap melyből csak pár napot élveztem ki igazán. A többi maga a pokol volt számomra. Te meg csak játszottál az ördöggel és próbáltad fűzni őt, amitől egyre rosszabb és rosszabb lett minden és végül teljesen elveszítettelek. Én a mélyben maradtam,te meg a felszínen. És én még mindig ugyanúgy érzek, ahogy négy hónappal ez előtt. Mindig látom magam előtt az összes pillanatot, az összes emléket, minden apró gondolatot, ami eszembe jutott, amikor mellettem voltál. De mind hiába. Elmegyek a pontokra ahol találkoztunk, de te nem vagy ott. Mind hiába, föl kéne adnom, de hogyan tegyem? Az a rózsa lebeg a szemem előtt azóta a nap óta. Kedvenc virágom a rózsa és te azt tartottad a kezedben…


Jóéjt. :)


Molly. xX



2010. május 13.

Ártatlan szikra. (L)



Hello.


Szeretnék megosztani egy verset, amit apukám írt. Remélem nem haragszik meg, hogy itt mutogatom, de engem nagyon megfogott. Szerintem gyönyörű vers lett. Nagy része tükröz most belül és kívül. remélem nem csak nekem tetszik :)


Eltiltottak a szerelemtől...
Eltiltottak a szerelemtől
a várakozás lassan megöl.
Gúzsba kötve verdes szívem,
csak addig fáj, míg ki nem tépem!

Szörnyű kín, mely belül mar,
nem kell sok és földbe kapar.
fogy az időm, emészt a vágy
sok száz éve várok terád!

Felbőszült vadként sebzetten,
vérbe fojtom érzésem,
kitépett szív tovább dobog,
futnak az évek, futnak a napok!

Elég volt a szenvedésből,
Meg nem szűnő gyötrelemből!
Elég volt a vágyálmokból!
Ön ámító hazugságból!

Jaj ha szemedbe nézve,
magamat látnám tükrébe!
Ha a vérző szívem cseppje,
hozzám láncolna örökre!

De ébredten nagyon félek,
kétkedések nem kímélnek.
Harminc év! Vajon mennyit ér?
Titkon folyt-e elég vér?

Ha szíved zárva előttem,
bármennyit is dörömböltem.
Kicsit furcsán nézel talán,
ősi átok szállt énreám?

Sajnálsz ugyan de hiába,
nem viszlek menyasszony táncba.
Nem simogathat két karom,
csókkal nem csüngsz ajkamon.

Hisz hiába szép az álom,
ha nem ér el simogatásom.
Hol az a csók mely éltet?
Bárcsak ölelhetnélek!

Ha szerelem tüze kevés,
forró vágyam túl merész.
Fagyos mosolyod kacagó,
titkolt könnyeket fakasztó.

Ezer évért csak az kérem,
megőrizzem büszkeségem!
Igen, vagy add ki halálom!
De ne mondd, légy a barátom!

Et.

(forrás:http://mindenamieszembejuthat.blogspot.com/ )


És egy kicsi a saját irományaimból...





Fájdalom

…Szorít,nyom,megfojt.Ezt érzem amikor fáj.Levegőért kapkodok és a zenébe kapaszkodok.Az mindig megnyugtat csak arra a kis időre.Eltereli a gondolataim és nem hagyja hogy érezzem a fájdalmat.
Tudom hogy egyedül vagyok.Csak én érzem.Mindenki más nevet és boldog körülöttem. Megmagyarázhatatlanul rettenetes. Inkább elmegyek mellőjük és elbotorkálok egy nyugodt, halk helyre. Bámulok magam elé. Előttem nincs semmi, de mégis úgy nézem mintha még sosem láttam volna olyat. Majd egy ordításra felkapom a fejem.Körülnézek, de még mindig mindenki mosolyog és örül. Majd kidülledt szemmel rájövök, hogy ez én voltam. Belülről jött. A fájdalom egyre rosszabb és rosszabb. Már szinte megemészt. Olyan mintha ezer bomba robbanna bennem. Annyira hangos,annyira fáj, annyira lüktet.
Úgy érzem valami hiányzik. Valami ami eddig megvolt. Valami ami eddig kiegészített. Valami ami felvidított. De az a valami eltűnt.Teljesen.
Amikor itt volt bennem. Boldog voltam. Folytonosan nevettem. Legtöbbször oka nem volt csak úgy nevettem, mert jól esett, mert felszabadított. De elment. Nincs többé. Nincs és nem is lesz. Ezt tudom. Teljesen biztos vagyok benne...


(L) "..Eddig minden rendben volt, hittem végre megtalált, az a fény az álmomból, most mégis könnyem áztat el hisz megrémít a távolság, S ha hívlak nem felelsz..... Már annyi versem szól hozzád, már attól félek mit sem é,r telnek napjaim, csak gyűlnek még, S nem ülsz mellém..."



 







Imolááám <3 BOLDOG NÉVNAPOOOT (L) félévee (L)






Waníí úristen mi lesz hnap (L) Böff.<3




GumííMacííböff <3 köszönöm (L) *ölel*




Ez hosszú lett :O :D



Napápá. (L)




MollyxX.

2010. május 12.

My true friends always stand by me.(L)

Hello.

Barát. Sokan nem tudják mit is jelent ez a szó valójában. Sokan csak kihasználják és kibeszélik egymást és ezt nevezik barátságnak. Akadnak olyanok is, akik féltékenyek egymásra. Csak mert együtt csinálják meg a leckét, elmennek vásárolni vagy csak beszélgetnek  az nem azt jelenti, hogy a barátok. Annál több kell. Tudnod kell, hogy valójában ki a másik. Valóban ismered-e a személyiségét és kiismered minden helyzetben. Vajon ő segítene neked, ha bajba jutsz vagy csak téged kér/parancsol arra, hogy segíts neki? Vajon melletted áll minden helyzetben vagy csak akkor, ha a maga javát látja benne? Vajon mindig úgy alakítja az életét, hogy ne csak neki legyen jó, hanem neked is?
Bíznod kell a másikban. Akkor igaz a barátság, ha van közös titkotok, amiről tényleg nem tud senki. Csak ti ketten (esetleg többen). Én az utóbbi pár hónapban sok új emberrel ismerkedtem meg. Úgy gondolom a sok emberből lett pár, akiket tényleg igaz barátnak mondhatok. Mindig mellettem álltak. Nem beszéltek ki. Tudták mit szeretnék. Mindig segítettek, bármi gondom volt. Tényleg nehéz igazán jó barátot találni. Főleg, mert minden ember más. Mindenkinek más a lelke. Más az észjárása. Nincs egyforma ember. De van olyan, aki legalább félig olyan, mint te. Legalább félig kiegészít. És örömmel mondhatod, hogy megtaláltad benne a másik feled. Ha már ezt elmondhatod, akkor biztos lehetsz benne,hogy igaz barátra leltél.<3


Túlszép:/




..Did I disappoint you or let you down?
Should I be feeling guilty or let the judges frown?
'Cause I saw the end before we'd begun,
Yes I saw you were blinded and I knew I had won.
So I took what's mine by eternal right.
Took your soul out into the night.
It may be over but it won't stop there,
I am here for you if you'd only care.
You touched my heart you touched my soul.
You changed my life and all my goals.
And love is blind and that I knew when,
My heart was blinded by you.
I've kissed your lips and held your hand.
Shared your dreams and shared your bed.
I know you well, I know your smell.
I've been addicted to you.

Goodbye my lover.
Goodbye my friend.
You have been the one.
You have been the one for me.

I am a dreamer and when i wake,
You can't break my spirit - it's my dreams you take.
And as you move on, remember me,
Remember us and all we used to be.... :/




..Már csak árnyékod látom, semmi mást. Csak egy árny vagy a mindennapjaimban. Árnyadra könnyeim hullajtom és még mindig az emlékekre gondolok. Ha látlak csak arcodba nevetek, de belül szenvedek,még mindig ugyanúgy. Nem mutatom ki, még mindig leplezem..


Pápá.


Molly.xX




u.i.: azt a bizonyos osztálynak szóló bejegyzést tényleg komolyan gondoltam.Nincs miért utálkoznom és kész. örülnék, ha elfogadnátok.:/

2010. május 11.

I'll be right here when your world starts to fall. :)

Hello.


Nos. az élet érdekes. Fordulhat rosszra,jóra,szerencsésre.Soha nem tökéletes. Mindig vannak bakik, hibák, hiszen maga az ember sem tökéletes. Mindenki hibázik és azt vagy elfogadja, vagy megy tovább, mit sem törődve a történtekkel, mindenféle bocsánat kérés nélkül. Fontos, hogy nem akkor vagy nagy ember,hogyha megbántasz mindenkit vagy felvágóskodsz a dolgaiddal, azzal inkább csak alacsonyabb szintre süllyeszted magad és egyre mélyebbre kerülsz, amíg te azt hiszed milyen menő vagy. De nem veszed észre, hogy mindenki más mást gondol rólad. De te akkor sem nézel hátra a hibák után,csak mész tovább és mindent felborítasz magad mellett, mögött. Valószínű vagy legalábbis remélem, hogy majd rájössz, egyszer hogy mit rontottál el és helyre teszed.
És akkor van a másik oldal. Aki elszenvedi ezeket a hibákat amik  rajta csattannak. Ő meg csak szenved és sír,szomorú. Tulajdonképpen teljesen más hülyesége miatt. Vagy épp az élet miatt. De akármelyikről is lenne szó túl kell lépni. Ha könnyeket is ejtesz nem érdemes sokat. Túl kell lépni mindenen. Ilyenkor hallom, hogy *mondani könnyű*. Ha hiszel magadban akkor nem csak mondani lesz könnyű. A hit és az önbizalom mindennek a kulcsa. Soha nem kell feladni semmit. Mindig vannak kiskapuk,amiket meg kell keresni,ha már tényleg nem találsz más kiutat. De mindenre van megoldás. Csak okosan kell gondolkozni.
 Ami elmúlt,az elmúlt. Nem tudsz ellene mit tenni. nevethetsz az emlékeken. Kizárólag nevethetsz, mert örülnöd kell annak, hogy megtörtént és nem azért siránkozni, hogy vége van. De mindig előre kell gondolkoznod, mert nem mehetsz vissza az időben csak úgy. De ha mégis elrontottál valamit,akkor csak a bocsánat kérés segíthet mindenen. Az őszinte bocsánat.
Ezt most így azért írtam le, mert sok barátnőm elég rossz helyzetbe van. (és én is)  Mondjuk én már jobban vagyok minden szempontból. Szóval csak tapasztalatból mondom, hogy mindig van megoldás. Főleg ha van kire számítanod. Barátok,család akik segítenek. Csak fel a fejjel :)
És ezzel nem arra szeretnék kilyukadni, hogy csak te vagy a hibás. Nem. Egy veszekedésben, egy rossz helyzetben mindig 2 *bűnös* van. Soha nem csak 1 ember a hibás. és még egyszer hangsúlyozom, hogy senki sem tökéletes :)



Imola (L)félévee. :)


Waní köszönöm (L)


Gumikacsa.ismét mindent köszönök (L)

Ágóm. szeretünk :) hétvége (Y) Hamm. tudod ;)

Becks. nem ismerlek igazán és nem tudom olvasod-e.. de kívánom, hogy gyógyulj meg és minden forduljon jobbra :)

Melcsi. remélem minél hamarabb rendbe jön minden és olyan lesz minden amilyen volt :) nem sok van hátra..

Fifi. hálás vagyok a segítségekért. nagyon :)

Anzee. nem tudom mennyire olvasod ezek után.. utálom a haragot. Nem vagyok egy harag tartó típus.. és így hogy már vége az évnek nem szeretnék utálatba elválni. nem tudom miért jó ez neked. nem vagy a legjobb barátom, de azért az ellenségem sem és ha ez az ovis viselkedés jó, hogy nem szólok hozzád akkor hajrá. de ha belegondolsz.. inkább meg kéne beszélni és talán rájönnél, hogy nem úgy van valami aminek látszik. A látszat néha csal.:)




...Darabokra törted a szívem. Sikerült egy kis részét összeraknom, de a nagyrésze még hiányzik. Talán csak te tudod összeforrasztani, senki más. Bárcsak hallanád azt amikor sírok. Bárcsak tudnád mennyit szenvedek, ha meglátlak.../részlet/



Jóéjt.(L)


Molly.xX




2010. május 10.

For my Class (Y)

Hali.


Címből látszik, hogy ha nem tartozol közéjük ne nagyon olvasd. Köszi :)

Nem tudom miért jó ez nektek.Nem tudjátok a hátteret, de azért kiszínezitek, csak hogy én legyek a rossz. Legalább ne a hátam mögött mondjátok, hanem a szemembe és akkor rájönnétek, hogy az nem úgy van ahogy ti kitaláljátok. Szó nincs itt utálatról. Szeretem ezt a közösséget, szerintem jól összehoztuk ezt az osztályt. Persze vannak afférok.De hát hol nincsenek :) Meg itt az év vége már mindenki fáradt..főleg 8.végén. De akkor is jó osztály vagyunk. Én úgy gondolom, hogy ezt a 3-4 hetet már kibírjuk így együtt. Talán még jól is fogjuk magunkat érezni. 8 év elég hosszú idő.Valószínű nem leszel soha együtt ennyi ideig egy közösséggel.
Mindenki hibázik és ezt el kell fogadni. Soha nem lehetsz meg valakivel gondok nélkül. Főleg ilyen sok emberrel.
Tényleg hiányozni fogtok..
Hát köszönöm, hogy elolvastad és remélem felcsillant a szemed.. :/
Kicsit csöpögős lett a végére :)sebaj. De tényleg őszintén gondolom, amit írtam nem csak humbuk..:)

Napápá.

Molly.xX

2010. május 9.

Rózsaszín festék(L)



Jézusatyaegesuram (L)


Ma jézusom. Ilyen jó napom is rég volt x'D szakadook
Először Fifivel találkoztam vettünk gumicukroot <3  Aztán jött Waní és mentünk Árkádhoz ott Marcit felvettük (L)Utána irány vissza xD Villamoson szakadtunk. nem nézett senki hülyének dehogyis :D 
Mint akik szívtak köbö. Nekem jött a levél. és röhög. lefröcskölt a pocsolyában lévő vízzel. A hülyeség nagyon terjed így köztünk.. :) 
És akkor jött Lauren meg Ágóm <3 Jaaj 2 év után de jó volt látni (L) nem néztetek bolondnak. dehogyis :)
Kerestünk Wc-t, de végül maradt a bokor mert senkinél nem volt pénz Wc-t venni -.- :D és igen megint volt Tubi or not tubi? :)))
Lauren---> GumííMacíí---> Gumínő---> Gumíló--> Gumíkacsaa (L) megvan a neve a gyereknek xD
Megvan a 3 Böffff (L) Waní,Gumíkacsa,Molly <3 :D:D és akkor csöveztünk a fűben. :D
Miért süt a nap? ne süss mert hívom a felhőt -.- ez beteeg xD
Meg Szijá Sányikáá xD Meg Gábikáá :D
Találtunk rózsaszín festéket és festettünk szépeket. (elég irónikus volt? xD)
WaníBubble. BubbleTesóm <3 
GumíKacsa bebúrtad a karkötőm (L) jááj de szeretleek te ott festékes cipőbe tee xD
Elrabolták a szívem--> búróspöc xD
Szval ez a nap nagyon kész volt :D ennyit még nem röhögtem. a péntek ehhez képest 0 volt :D




Ymola<3 reggel picit beszéltünk végre. :) már hiányzol :/


Ágó olyan jó volt látni :D végree (L) deszeretlekistenem (L)






Nevetés közben megláttalak. Te csak meredtél rám én visszanéztem, majd elhajtottál én meg a mosolyom mellett könnyeimmel küszködtem, mert nem akartam, hogy elmenj, de te ott hagytál. Majd egy suhintásra eltűnt minden könny az arcomon és megpróbáltam elfelejteni azt a pillanatot.. :/




Napápá. <3




Mollyvoltam xX