2011. január 16.

Döbbenet..folyt.köv.

 
Megint..



Nem gondoltam volna, hogy ennyire felkapom majd ezt az egész West Balkán ügyet, de felháborodtam és belegondoltam a helyzetbe. Mindenki azt állítja, hogy 3 lány vesztette életét. A nap közepéig ezt el is hittem, amíg arra az információra akadtam, hogy az egyik halottnak hitt lány nem olyan rég megosztott valamit Facebookon és többen állították, hogy igenis él. Sőt egyik ismerősöm azt állítja, hogy 2 lány és 1 fiú volt a zsákban. Az hogy a média (az új törvény miatt) ennyi mindent elhallgasson illetve mellébeszéljen én már nevetségesnek tartom. Mióta felkeltem és megláttam a cikkeket azóta *nyomozok* és annyi ellentmondásra bukkantam, hogy lassan már sírok a nevetéstől.
Bár nem kívánom, de lassan már afelől és kétségeim vannak, hogy csak 3 áldozata van a tragédiának, hiszen nem egy résztvevő és szemtanú állította, hogy 4-5-en feküdtek rajtuk és több embert is megtapostak. Sőt egy portálon azt is közzétették, hogy mennyi áldozata van a szombat estének, pedig ezt a hírekben sehol sem közölték. Nem akarok hülyeségeket közzétenni, de olyan sok mindent olvastam/hallottam, hogy már azt se tudom mit gondoljak erről az egészről. Miért nem lehet egyenesen közölni a tényeket, akkor nem lenne felháborodás és mindenki megnyugodna. Egyszer azt állítják, hogy nem volt késelés, pár perce azt olvastam, hogy nem merik felvállalni az 5 centis tátongó sebet a lány hasán.
Nem vagyok hozzátartozó, se résztvevő, de valahol mélyen megrázott ez az egész ügy..


Molly.xX

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése